facebook box
Érsekhalma és Nemesnádudvar Község Önkormányzata is levélben kért segítséget és egyeztetési lehetőséget az új járási rendszerrel kapcsolatosan. A koncepció szerint Érsekhalma a kalocsai, míg Nemesnádudvar a bajai járáshoz tartozna. A települések vezetői személyesen is egyeztettek a járási rendszer átalakításáról a kormány vezető politikusaival. Reméljük Érsekhalma a továbbiakban is a bajai járás tagja maradhat.
Részletesen>>>
Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületet 2012. január 16-án adta át Érsekhalma településnek a "Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona" címet. Úgyanis 2010-ben Érsekhalmán összesen 11 fiú és lánygyermek született. Így az egy főre jutó születések tekintetében második lett településünk a megyében. Az elimerés mellett minden gyermek kapott egy koronát és Gondáné Kiss Mária jóvoltából egy süteményt is. A rendezvényről készült fotókat hamarosan feltöltjük honlapunkra.
Részletesen>>>
2011. december. 9. (péntek) 19 óra Kalocsai Színház
Molnár Ferenc:
Marshall és Ibolya
két egyfelvonásos egy előadásban.
Részletesen>>>
Novemberben mozilátogatást tervezünk Kecskemétre, a Malom moziba, az Alkonyat (Hajnalhasadás) c. filmre. Érdeklődni lehet a 0630/314-3271-es számon.
Részletesen>>>
2011. okótber 29-én, szombaton 16 órakor töklámpást készítettünk az X klubban. Köszönjük szépen a felajánlott tököket a Bekő családnak és Balla János bácsinak.
Részletesen>>>